Ha a lavina megindul...

Talyval megbeszéltük, hogy kihasználjuk a kellemes időt és elmegyünk fotótúrázni. Van a közelünkben egy park, azt céloztuk meg, közben elmesélte, hogy Ayu olyan durci, rossz kedvű lett, hogy nem tudott vele mit csinálni. Mondtam neki, majd Björnnel megszeretgetjük és jobb kedve lesz és ez be is jött, a leányzó egyre oldottabb lett, sőt, immár kifejezetten keresi a srác társaságát, bújik hozzá.

És persze Björn is előzékeny, kedves vele, próbál megtenni mindent a kényelme érdekében.

Le se tagadhatná, hogy romantikus alkat...

Miután a parkot végigjártuk és -fotóztuk, a gyerekek is a csodánkra jártak, a nyakunkba vettük a várost és kimentünk a városligetbe, ahol főként inkább sétálgattunk, mert ami fotóhelynek alkalmas lett volna, azt már foglalták, amúgy meg esőre állt az idő, ezért sokat se nagyon mertünk időzni.

Kérdeztem Talyt heccből még a sétánk elején, hogy nem lehet, hogy Ayunak hiányzik Björn, amit részben el is fogadott, hiszen jól érezték magukat együtt, míg a srác náluk vendégeskedett, ott vált Björn nyuszitolvajjá, mivel elcsaklizta Ayu nyusziját és mivel magas, még csak meg sem kellett erőltetnie magát, hogy ne érhesse el a leányzó. De végül természetesen visszaadta neki. Aztán ahogy dumálunk, nézzük, hogy a lányka odadőlt Björnhöz, a kezéért nyúl... Egy fél perc után már az ölében ült.

Rögtön mondtam Talynak, a lányának most került helyre a lelkibékéje.

S persze nem maradt el a testbeszéd sem, ami elárulta Ayut...

Ugye nem csak nekem tűnik elégedettnek?

Még sikerült zavarba is hoznia Björnt, úgyhogy a srác azt se tudta, hova nézzen, hazafelé pedig arról beszélgettünk Talyval, hogy valami lehet ezzel a sráccal, mert a környék összes démonlányát az ujja köré csavarja. Persze el kell vele beszélgetnem lassan, azt hiszem, mielőtt nagy gubanc lesz, csak ez sosem egyszerű feladat, mert nem szeret ilyesmiről beszélni.